Wicca

A Wicca, azaz a modern boszorkányság egyszerre vallás és mágikus rendszer, ugyanakkor azonban meghatározott életforma és világkép is társul hozzá. A Wicca, vagyis boszorkány szó az angolszász nyelvcsaládból származik, és "bölcs"-et jelent. Eredetileg a férfi varázslót Wiccának, női párját Wiccének nevezték, s a többes számot a Wiccan szóval jelölték. Ma mindkét nembeli varázslót Wiccaként emlegetik. A skót warlock, boszorkánymester szót a Wicca-mozgalom nem használja.
A boszorkányok olyan gyakorlatias emberek, akik titkos tudás után szomjaznak, és rejtett erõk birtoklására törekszenek. Rendszerint nem illenek be a társadalom szövetébe. Sokan azután, akik elkövették azt a hibát, hogy megsértettek egy valódi boszorkányt, alaposan megkapják a magukét.
A kelták a természet férfiúi és női aspektusát a Fehér Hold Istennőjében és a Szarvas Istenben látták megtestesülni. A Fehér Hold Istennője és hitvese, a Szarvas Isten a legrégibb ismert istenségek. A Wicca elsősorban a két főistent tiszteli, noha számos alakváltozatukhoz folyamodnak, akárcsak hajdanában a kelták. A Wicca-mozgalom minden istenség alapvető egységét és azonosságát hirdeti.
Mind a Wicca, mind a kelta pogányok hisznek egy magasabb rendû világban, amelynek szellemlények a lakói. Ezek ölthetnek emberi alakot, de lehetnek az elemek szellemei is, az úgynevezett elementálok. A ami boszorkányok azt vallják, hogy elődeik máig segíteni képesek e mesterség mai mûvelõit. A kelták ugyanezt tartották elhalálozott őseikről. A legtöbb pogány népcsoport hisz a lélekvándorlásban és a karma hatalmában.

Mind a ceremoniális mágia művelői, mind a Wicca-mozgalom feltételeznek egy magasabb rendű valóságsíkot, az asztrálsíkot. Ez magasabb rezgésszámmal vibrál, mint látható világunk. Az asztrálsík és a környező valóság ugyanakkor át is hatja egymást, s egymás szomszédságában léteznek. Az asztrálsík roppant érzékenyen reagál a gondolatokra és érzelmekre. A nagy erővel kivetített emberi gondolatokból természeti szellemek, állatok és más lények lelkei formálódnak, ezek lakoznak az asztrálsík különböző területein.
Halálunk után asztráltestben folytatjuk tovább létünket az asztrálsík lakójaként. Világunk teremtményei is ellátogathatnak az asztrálsíkra álmukban vagy testen kívüli élmények meghatározott módszerekkel történõ kiváltásával. Ez a valóság húzódik meg a röpülõ boszorkányokról szóló mesék mögött.
Az asztrálsík magasabb rendû szintjein találjuk a szépséges Emániát, az eltávozott lelkek honát, míg az alacsonyabb rendû szinteken szellemi sötétség uralkodik; itt lakoznak az alantasabb lelkek.
A Wicca boszorkányai és sok varázsló titkos nevet választanak maguknak, amelyet kizárólag a szertartások alkalmával mondanak ki. Ez a mágikus név segítségükre van, hogy elszakítsák tudatukat a hétköznapok valóságától, és felkészüljenek a természetfölötti erõkkel való kapcsolatfelvételre. Ezzel mintegy ki is cserélődnek, s olyan valakivé válnak, akinek a varázskörön belül hatalma van paranormális tevékenység folytatására.
A Wicca tagjai havonta gyűlnek össze, teliholdkor vagy ez időtájt. A telihold megsokszorozza a természetfölötti erőket. A boszorkányoknak nyolc Sabbathnak nevezett ünnepük van évente. A négy nagy Sabbath a következő: Imbolc, Beltane, Lunasa és Samhain. A négy kisebb Sabbath a napéjegyenlőségek és napfordulók időszakára esik.
Napéjegyenlőség idején erős az energiaáramlás; különösen alkalmas ez az időpont a növekedést, gyarapodást elősegítő varázslatokra. A napfordulók kevésbé mozgalmasak, ekkor az erõk átcsoportosítása és az istenek iránti tisztelet kinyilvánítása a legcélravezetőbb. A többi ünnep, a négy nagy Sabbath tehát az év minden negyedében újabb energiaáramok fölszabadításáról gondoskodik.
A mágusok és boszorkányok tudják, hogy az anyag, külső megjelenés, energia és erő látszólagos ellentétei a valóságban nem léteznek, s ezek mindössze egymás különbözõ megnyivánulásainak tekinthetők. Ezt az ősi bölcsességet a kelták is megértették.
A boszorkányok és a kelta pogányok úgy tartják, hogy világunk a valóság teljességének csak töredéke, valamint hogy az istenség egyszerre férfiúi és női természetű. Szerintük az embernek ötnél több érzékszerve van, csak ki kell ezeket finomítani, hogy érzékelni tudjunk más világokat. A mindenségbe életet öntő végső, megmagyarázhatatlan erő a Végső Teremtőerő, más szóval az istenek fölött álló Istenség. Az istenek és istennők, akik a természet egyes területeit uralják, és előmozdítják a mindenség fejlődését, csupán ennek az egyetemes életerőnek különböző megjelenési formái.
Elmondhatjuk, hogy a lélekvándorlás logikusabb tan, mint létezésünk teljes megszűnésének kinyílvánítása a halál után, hiszen a modern tudomány is azt vallja, hogy a világmindenségben semmi nem megy veszendőbe, nem pusztul el, csupáncsak más alakot ölt. A karma tanítása, amely szoros szálakkal kötődik a lélekvándorláshoz, mindössze azt mondja ki, hogy minden cselekedetre vele egyenlő súlyú válasz érkezik az univerzumból; tegyük azonban hozzá, hogy ez nem feltétlenül büntetés.
A Wicca és a kelta vallás úgy tartja, hogy az egyes megtestesülések között a lélek Tündérországban pihen, ebben a pogány paradicsomban, amelyet a kelták Tir-Nan-Ognak, az Ifjak Földjének is neveztek. A kelták szerint a túlvilág és a földi valóság egymás szomszédságában létezik; ez az asztrálsíkról vallott mai nézeteinkkel cseng egybe.
A varázskör természetes és igen hathatós formája a sötétebb fűből vagy gombákból felépülő tündérkör, feltéve, persze, ha önök jóban vannak a kis néppel. Ellenkező esetben okosabban teszik, ha nem háborgatják szent helyeiket. Bizonyos mozdulatoknak és testtartásoknak meghatározott titkos jelentése van a Wicca-varázskörön belül. Például amikor a papnő összezárt lábbal és keresztbe font karral áll, a Halál és a Túlvilág Istenét testesíti meg. Ha szétveti lábát, és kinyújtja a karját, az Élet és Újjászületés Istennőjét képviseli.
A Wicca Árnyak könyve a boszorkányok rítusait, bűvölő formuláit és varázslatait foglalja össze. Nevével arra utal, hogy minden, amiről beszél, mindössze a Túlvilág árnyéka.
A kör körbetáncolása kitűnő módszer a varázserő megnövelésére. A vezető boszorkánynak érzékelnie kell a növekvõ erőket, hogy a kellő idõpontban a kitűzött cél érdekében mozgósíthassa ezeket. A rituális tánc könnyû önhipnózist vált ki, és sajátos mámoros állapotot eredményez. A tánc egy spirális mentén zajlik, amely a varázskör közepe felé tart, majd onnan ismét kifelé, miközben a boszorkány átlép más világok kapuján. A régi bárdok az Ihlet Üstjének nevezték ezt a helyet, a kelta hősök pedig a Spirális Kastélynak. A kastélyba való lelki belépést a tánc spirális alakzata szimbolizálja.

Vissza a kezdőlapra