A pentagram és a Baphomet szimbólum

Ebben a cikkben a jól ismert ötágú csillagról, majd az úgynevezett Baphomet szimbólumról, a modern sátánizmus elsődleges jelképéről lesz szó.
A pentagram
A pentagram görög kifejezés, ahol a „penta” az 5-ös számot, a „gram” pedig az alakzatot (grammon – ábra, írás) jelenti. Tulajdonképpen bármilyen öt vonalból álló alakzatot nevezhetünk pentagramnak, mégis, kizárólag a szimmetrikus csillag alakú jelre használják ezt a szót. Itt még szó sincs semmiféle a csillagot befoglaló körről, tehát csakis az egyenes vonalakból álló ötcsúcsú csillagról beszélünk, amit még Pitagorász is használt a saját iskolája jelképeként, és akkoriban ezt a jelet egységesen az egészség és a tudás szimbólumának tekintették. A „pentákulum” kifejezést már inkább a bonyolultabb, de mégis ötágú csillagra épülő jelképek esetében használjuk helyesen.

Az 5-ös szám hagyományosan igen közel áll az emberhez, és hiszen ennyi ujjunk van, ötfajta érzékelést különböztetünk meg stb. Még a kereszténységben is megjelenik ez a szám Krisztus öt sebével. (A kereszténység egyébként egész a kora-középkorig használta is az ötágú csillagot, mielőtt a keresztet választották volna szimbólumként!) Még az iszlámban is fontos szerepe van ennek a számnak, hiszen a vallás „öt pillére” (tanúságtétel, ima, alamizsna, böjt, zarándoklat) többek közt napi ötszöri imát ír elő.
Nyilván mindenki ismeri Da Vinci híres emberábráját, ahol az ember széttárt végtagokkal látható. A végtagok és a fej együtt ötszöget alkotnak, és az ötszög közepe épp a nemi szervre kerül. Amint azt Aleister Crowley írta, „minden férfi és minden nő egy csillag”, vagyis önálló mikrokozmosz a világban (makrokozmosz), amely nézet tökéletesen illeszkedik a hermészi „amilyen odafent, olyan idelent” nézetbe, és ugyanezt vallják a tantra értői is. Az ötágú csillag arányai az aranymetszést követik, ezért is érződik tudat alatt olyan „természetesnek”, világba illőnek, jelentőségteljesnek.

A pentagram öt csúcsa hagyományosan az „öt alapelemet” jelképezi, amelyek sorban: föld, levegő, tűz, víz, és a kvintesszencia, az „ötödik elem”, vagyis a szellem/lélek/éter.
Kétféle „állása”, orientációja van a pentagramnak, a „felfelé”, illetve a „lefelé” mutató, ahol minden esetben a kvintesszencia pozícióját nézzük. Ha álló pentagramról beszélünk, azt fejezzük ki, hogy abban a rendszerben, amire a pentagram utal, a szellem magasabb prioritású az anyagnál, míg fordított esetben az anyag, vagyis a test érdekei az elsődlegesek. A „szellem” korántsem jelent minőséget, tehát semmiféle etikai, morális töltése nincs – a szellem nem jó vagy gonosz, a kvintesszencia egyszerűen az élet anyagtalan része.
Bár a pentagramnak tulajdonítanak „gonosztól védő talizmán” szerepet is, hiszen az öt csúcs védelmező tüskeként is felfogható, és a központi „anyaméh-alakú” terület a végső menedéket jelképezheti, érdemes ráébredni, hogy a „gonosz” igen szubjektív fogalom. Ez a „talizmán” tehát magában semmit sem ér, csak annyit, mint egy kikapcsolt erőtér, amit nem tudsz bekapcsolni, mert fogalmad sincs, hogyan működik. A „védelmi talizmán” elképzelés vélhetőleg Eliphas Lévitől ered, aki ezt minden valószínűség szerint maga találta ki unalmas óráiban, mert e gondolatnak nincs korábbi hiteles történelmi vonala.
A pentagram köré szokás kört rajzolni, ekkor fokozódik annak védelmi szerepe, de igazából csak az okkultista felfogású kozmikus egységet szimbolizálja erősebben, ahol valamennyi alapelem kapcsolatba kerül egymással a kör révén. A körbe foglalt pentagram tehát nem szükségszerűen védekezést szimbolizál, jelenthet hangsúlyozott egységet, kozmikus harmóniát is.
Természetesen, mint az ennyire egyszerű (letisztult) és ősi és alapnak tekinthető jelképek esetében, itt sem beszélhetünk „a helyes jelentésről”, hiszen sokan használják ezt a jelképet, és szinte mindenki máshogy definiálja, mást ért alatta, mást kapcsol hozzá.
Elterjedt téveszme, hogy a pentagram a „mágia” szimbóluma. A mágia fogalma ugyanígy „public domain”, amit rengetegféleképpen definiálnak. Azt állítani tehát „per se”, hogy a mágiának márpedig köze van a pentagramhoz, enyhén szólva szűklátókörűség, felfuvalkodottság vagy tájékozatlanság. A sátánista mágiában például eleve nem használatos bármiféle „védelmi szimbólum”, mert egy sátánista igen nevetségesnek, mi több, pofátlannak tartja, hogy segítséget kérünk valamitől, miközben jajj, de félünk tőle és mennyire gyűlöljük, mert „gonosznak” tartjuk. Ennek a fajta rettegésnek a keresztény bűntudatból fakad a forrása, ami igen naivan (jóindulatúan nem állítom, hogy politikai céllal) azt hirdeti, hogy létezik univerzális jó és univerzális gonosz. Az olyan „mágusok”, akik ilyen védelmi eszközöket használnak, szintén képtelenek kiszabadulni a keresztény alsóbbrendűség koncepciójából (hangsúlyozom: ők maguk tartják alsóbbrendűnek, bűnösnek magukat, nem én bírálom őket), és az ilyen jellegű spirituális skizofrénia ritkán előnyös.
A Baphomet szimbólum
A Baphomet szimbólum egy lefelé irányuló pentagram, ahol a csillagban kosfejet is látunk, és a csúcsokon egy-egy betű olvasható. A Baphomet szimbólum a sátánizmus elsődleges jelképe, és a sátánizmussal elsőként Anton LaVey hozta kapcsolatba, de hogy ne legyen túl egyszerű az élet, ezt a jelképet sem kizárólag sátánisták használják.
A Baphomet szimbólum illetve név eredete ködös, több feltételezés is van, ezekből néhányat megemlítek itt, igyekezve nagyon röviden fogalmazni.
Leggyakrabban Jacques De Molay templomosait szokták említeni, állítólag náluk fordult elő a legkorábbi ismert Baphomet ábrázolás, ők használták ezt a koncepciót.
Eliphas Lévi a Baphomet név eredetéről a következőképpen tanakodott: A latin „TEMpli Omnium Hominum Pacis ABhas”, vagyis „az isteni béke temploma az emberek között” kifejezés gyakori rövidítése volt a Tem. Oph. Ab. (vö. vastag nagybetűk a latin szövegben) Lévi úgy vélte, ez egy utalás Salamon templomára, ami a korabeli elképzelés szerint a békét hozza az emberiségnek. Valószínűleg igen megörült, amikor a rövidítést visszafelé olvasva majdnem tökéletesen megkapta a Baphomet nevet.
Szokás még emlegetni a babilóni eredetű „Bahu Mid” kifejezést, ami egyfajta beavatást jelentett. Ehhez kapcsolódik az egyiptomi eredetlehetőség, ahol a „Tem” titulust jelent, az „Oph” (Of) szárnyas kígyót vagy sárkányt, az „Ab” pedig bölcsességet, tudást, akaratot, intelligenciát. A Bafomet/Baphomet tehát itt a Bölcsesség Kígyójának, a Tudás Kígyójának neve.
A már említett templomosok igen kalandvágyó keresztények voltak, és megismerkedtek a gnósztikus tanokkal is, amelyekben kulcsszerepet játszik Sofia/Sophia, a bölcsesség istennője. Akkoriban divat volt a különféle ábécékkel való zsonglőrködés, köztük az atbash-kódolás is, aminek az a lényege, hogy leírod az ábécé jeleit egymás mellé, majd alá ugyanazt, csak hátulról kezdve.

Valaki nagyon ráért, és a héber betűkkel játszadozott. Feltűnt neki, hogy a Sophia szóból ezzel az atbash kódolással... a Baphometet kapja. Húha, micsoda összefüggés! Az nem zavarta, hogy a Sophia görög, míg a Baphomet... hát sok minden, de nem épp a leggörögebb.
A Sophia héber betűkkel így írandó: ש (shin), ו (vav), פ (pe), י (yod), א (alef).
A Baphomet pedig: ב (bet), פ (pe), ו (vav), מ (mem), ת (tav).
Az atbash-kódolással a két szó megkapható egymásból. Játék a betűkkel. 
A kos- vagy kecskefej a mendészi bakra utal, az egyiptomi Neter Amon jelképére, akit a „rejtőzködő, a mindenben jelen lévő”-ként emlegettek, s így a legközelebb áll a természetben mindent átható a sötét erőhöz, ami mindennek az alapja. A koncentrikus körökben a Leviatán szó látható héber betűkkel (az alsó csúcstól kezdődik és az óramutató járásával ellentétes irányban olvashandó). E név az ofita zsidó hagyományokból származik, a mezopotámiai mitológia Tiamatjából származó Mélység Sárkányának lényegét jelenti, amit néha Uroboroszként, a saját farkába harapó, testével kört formáló kígyóként is jelképeznek. Ez a jelkép tehát ilyen multikulturális hatásokkal testesíti meg azt, amit mi Sátánnak nevezünk. (Szigeti Sándor írása)

Vissza a kezdőlapra