A két ösvény

Elmélkedésünkben tovább haladva az asztrálsík természetéről, most szerepével és működésével fogunk foglalkozni és a tanítvány ezekkel való kapcsolatáról. Hadd emlékeztessek bizonyos dolgokra ezzel kapcsolatban. Először is ez mindenekelőtt a harctér és itt vívjuk meg a harcot, amely a bebörtönzött lélek végső kiszabadulását eredményezi. Jó, ha észben tartjuk a három sík kiemelkedő jellemzőit, valamint a három testet, amely azokon működik. A fizikai sík a cselekvő élmény síkja az anyagban és az anyag által. Ez a külső megnyilvánulás síkja a belső ember állapota és fejlettségének foka szerint, s így ez lesz a külső forma és annak működése.

Az asztrál sík az a sík, amelyen az ember három tudatállapoton halad át:

a) Érzékszervei segítségével a formák világában válik tudatossá és kifejleszti a képességét, hogy bölcsességgel és intelligenciával reagáljon a formákra. Ez a tudatossága közös az állatvilágéval, jóllehet néhány tekintetben messze túllép azon, rendelkezik egy egybevető és egyeztető elmével. 

b) Érzékenység, vagyis a viselkedés, az érzelmek és érzések, vágyak és törekvések tudatossága, amelynek gyökerei őbenne magában az öntudat princípiumában vannak, vagyis az áhámkára princípiumában, ahogyan azt az okkultisták (akik szeretik a nehéz kifejezéseket) előszeretettel hívják. Ebben teljesen osztozik embertársaival.

c) Szellemi tudatosság vagy érzékenység a szellemi világ iránt és a magasabb tudatosság érzés aspektusa. Ennek gyökerei a lélekben vannak, előfeltételezi az értelmi természet uralmát és ez az a képesség, ami misztikussá formálja. Ebben a tudatosságban teljes mértékben osztozik minden tanítvánnyal és ez az asztrálsík tapasztalatai során kivívott győzelmek jutalma. 

Ezután a mentálsík következik, amelyen az intellektus helyes alkalmazása a kimagasló eredmény. Ezt ugyancsak három szinttel lehet jellemezni: 

a) Az a szint, amelyen az elme a külső világból érkező benyomások felfogója az öt érzékszerven és az agyon keresztül. Ez negatív körülmény és benne „a gondolkodó princípium módosulásait” a külső világ ráhatásai, valamint az asztrális világ reakciói hozzák létre.

b) A szint, amelyen az elme kezdeményezi saját tevékenységeit és ahol az intellektus az uralkodó tényező. Jóllehet tevékenységre a fentebb felsorolt tényezők késztetik, a mentálsík gondolat áramaira ugyancsak reagál és különösképpen aktívvá a kettő kapcsolata révén válik. E kettőből egy harmadik cselekvés lép elő, amelyben a megfontoló princípium tevékenykedik az ezen a két módon megszerzett információval, beindítja a maga gondolatáramait, meghatározza a maga gondolatformáit és ugyanakkor észleli a másokét.

c) A szint, amelyen a léleknek koncentráció és meditáció segítségével sikerül a maga ötleteit és benyomásait az elmében elhelyezni, az elmében, amely „állandó fényben van tartva”, és így képessé teszi a mentáltestet, hogy a szubjektív és szellemi világból sugárzó benyomásokra és kapcsolatokra reagáljon.

A küzdelem maga azonban kint zajlik az asztráltestben és legintenzívebb pontját és lehető leghevesebb állapotát csak akkor éri el, ha rendelkezésére áll egy jó fizikai eszköz és egy jól felszerelt elmebéli készség. Mennél nagyobb az asztráltest érzékenysége, annál erőteljesebbek a reakciói a fizikai világra és az értelmi állapotra, és innen adódik a tény, hogy a tanítványoknak és a magasabban fejlett embereknek a világban hatékonyabb az asztrálteste és erőteljesebb érzelmi áramlásban dolgoznak, mint a kevésbé fejlettek és Isten megszabadult fiai. A tanulókat éppen ezért rá kell szorítani, hogy határozottan és hathatósan az érzelmi természetükkel foglalkozzanak, gondolják meg, hogy a győzelem fentről száll alá, és nem lehet alulról felfelé kidolgozni. A léleknek kell uralkodnia, és eszköze a harcban a neki szentelt elme.

Érdekes megjegyezni az okkult folyamatot az erről a síkról adott leírásban a szóban forgó szabályban. Ez elsősorban a kettős erő síkja. Az első dolog, amire a jelölt figyelmes lesz, a kettősség. A kevéssé fejlett ember tudatában van a szintézisnek, de ez az ő anyagi természetének szintézise. A magasan fejlett szellemi ember ugyancsak tudatában van a szintézisnek, de ez a lelkében él, mert a lélek tudata az egység. De eközben a boldogtalan jelölt, minden egyéb felett a dualitással van tisztában és a kettő között hányódik ide meg oda. Első lépése a cél felé tudatossá kell tegye számára az ellentétpárokat és a közöttük való választás szükségességét. A fény segítségével, amelyet önmagában felfedezett, felismeri a sötétséget. A jó segítségével, ami vonzza őt, meglátja a rosszat, ami számára a kisebb ellenállás vonala. A fájdalom működése segítségével megképzik előtte és tudatossá válik a gyönyör, s így az ég és pokol valósággá válik számára. Lelkének vonzó élettevékenységén keresztül megérti az anyag és a forma vonzását s arra kényszerül, hogy elfogadja mindkettő ösztönzését és húzóerejét.

Megtanulja, hogy úgy érezze magát mint aki „a két nagy erő között függ”, és ha egyszer sikerült megragadni a kettősségeket, lassan de biztosan megvilágosodik a számára, hogy a meghatározó tényező e küzdelemben isteni akarata, szemben önző akaratával. Ily módon a kettős erők addig játszanak szerepet, amíg csak az isteni energia két nagy áramlásának nem látszanak, amelyek ellenkező irányokba húznak, és akkor lesz világossá számára a két ösvény, amelyet e szabályban említettünk. Az egyik ösvény az újraszületés sivár földjére vezet vissza, a másik pedig az aranykapun át a szabad lelkek városába. Éppen ezért az egyik visszafejlődéshez vezet és mélyen belesüllyeszt az anyagba, a másik kivezeti őt a testi természetéből és végül szellemi testének tudatára ébreszti, amelynek segítségével működni tud a lélek birodalmában.

Az egyik ösvényt később (ha igaz és elkötelezett jelölt) úgy ismeri meg, mint a baloldali ösvényt a másik ösvényt pedig mint a helyes cselekvését. Az egyik ösvényen gyakorlottá válik a fekete mágiában, ami nem más, mint a személyiség kifejlesztett hatalma, amely annak az embernek az önző céljai alá van rendelve, akinek az indítékai önérdekűek és világi törekvésűek. Ez a három világhoz kötözi őt, és bezárja az ajtót előtte, amely az életre nyílik. A másik ösvényen alárendeli személyiségét és a Fehér Testvériség mágiáját gyakorolja, állandóan a lélek minden formájával a lélek fényében működik és nem helyez hangsúlyt a személyes én törekvéseire. E két ösvény tiszta megkülönböztetése felfedi, hogy mit neveznek egyes okkult könyvek a „borotvaél keskenységű Ösvénynek”, amely a kettő között helyezkedik el. Ez Buddha „nemes középső Ösvénye” és jelöli az ellentétpárok között húzódó finom elválasztó vonalat, a két áramlás közöttit, amelyet megtanult felismerni – s amelyek közül az egyik felfelé megy a mennyek kapui felé, a másik pedig lefelé halad a feneketlen pokol mélyére.

Gyakorlatozva a jelölt két fő fegyverével, a megkülönböztetni tudással és a szenvedélytelenséggel, elnyeri azt a képességet, amelyet ebben a szabályban „az éltető hatalom”-nak nevezünk. Mint ahogyan a szem a fizikai síkon annak az eszköze, hogy megválasszuk, melyik úton haladjunk, és emellett még megvan az a sajátos képessége, amely által vonz és kidolgozza a maga saját jelnyelvét, úgy az éltető hatalmat is érezni lehet a jelöltben. Ez történetesen a harmadik szemet hozza működésbe és általa olyan hatalomra és tisztánlátásra tesz szert, ami módot ad a helyes választásra és az úton való gyors haladásra, egy következetes fejlődésre. Úgy mondják, hogy a hatalom csendben növekszik vagy fejlődik, és csak aki a béke központjára rátalál a fejében, ahol a testi erők ösvénye és a szellemi beáramlás áradása találkozik, képes helyes megkülönböztetést gyakorolni és azt a szenvedélytelenséget, amely az irányított asztrál- és mentáltesteket a lélek vezetése alá helyezi.

Ekkor megértheti „a rezgő pólusok” jelentőségét, és az egyensúlynak olyan pontjára juthat el, ami azok összműködésének és rezgésének az eredménye. A kettős erők érzékelése és a két ösvény tiszta megkülönböztetése vezet az éltető hatalom kialakulásához. Ez az éltető hatalom első tevékenységében úgy nyilvánul meg, hogy lehetővé teszi a jelölt számára az egyensúly elérését, s így az eredményeknek arra a tetőpontjára áll, ahonnan a „választás megtörténik”.

Mi ez a választás? A jelölt számára döntés a gyors vagy lassú fejlődés között. A tanítvány részére, akit befogadtak és aki lojális, döntés ez a szolgálat módszerei között. A beavatott számára ez gyakran a szellemi haladás, valamint a csoporttal együtt maradva végzett áldozatos munka és a terv kidolgozása között van. A Mester számára a választást jelenti a hét Ösvény között, amiből is nyilvánvalóvá válik, hogy milyen sokkal összetettebb és nehezebb az ő problémája. Mindez azonban felkészíti a jelöltet a helyes cselekvéshez vezető helyes megkülönböztetésen át a megfelelő választásra, de ez lehetővé csupán a szenvedélytelenség gyakorlásával válik. Ebben a mondatban van összegezve a harcos módszere a vágysík harcmezején.

Itt meg kell jegyezni, hogy a választás hatalmának következetes növekedése és az asztrál sík lojálisan megharcolt küzdelmei során az emberben a tudat fokról-fokra változik. Először is az elcsigázott és kimerült jelöltnek kell megküzdenie a vággyal, káprázattal, az ambíciókkal és a maga érzékeny érzelmi testével. Azt hiszi, hogy a csata rendkívül nagy, de egy szélesebb látószögből viszonylag kicsi – mindenesetre olyan, amellyel meg tud küzdeni.

Később a gyakorlott próbaidős tanítvány az illúziók völgyében tusakodik és nem csak saját természetével foglalkozik, hanem ennek a völgynek az erőivel is, felismerve annak kettős természetét. Ekkor a tanítvány harcba elegyedik és bátran szembenéz (és gyakran tiszta látással) az erőkkel, amelyek felsorakoznak ellene. Nemcsak azokat veszi sorra a saját természetében, valamint az asztrál síknak azokban az aspektusaiban, amelyekre természetesen reagál, de sorraveszi az illúzióknak azokat az erőit is, amelyek az ellen a tanítványi csoport ellen sorakoznak fel, amelyhez tartozik. Jól jegyezze meg minden tanítvány ezt, és tartsa észben ezekben a nehéz és mozgalmas napokban. Ilyen tanítványok tudatos kapcsolatban vannak néha saját lelki erőikkel, és számukra nincs vereség, sem meghátrálás. Ők a kipróbált, sebekkel borított és fáradt harcosok, akik azonban mégis tudják, hogy dicsőséges győzelem előtt állnak, mert a lélek mindenható. A befogadott tanítványok, akik végigharcolták a felsorolt tényezőket, és megküzdöttek még az Idősebb Fivérek ellen felsorakozó fekete erőkkel is, csoportjuk szellemi energiáit igényelhetik, és kivételesen indokolt pillanatokban még a Mesterét is, aki alatt tevékenykednek. Így a tevékenység és a munka kiteljesedik; így a felelősség és a küzdelem állandóan növekszik, míg ugyanakkor az erők folyamatosan kibontakozó felismerése is megtörténik, amelyekkel kapcsolatba lehet kerülni és amelyeket hasznosítani lehet, és amelyek, ha helyesen történt meg a kapcsolat, a végén biztosítják a győzelmet. 

„A meditáló” kifejezés a lélekre vonatkozik. Ardzsuna a törekvő tanítvány visszavonul a küzdelemből és a fegyvereket, valamint a kormány gyeplőjét átadja a léleknek, és végül az isteni alak felismerésével és meglátásával lesz megjutalmazva, az isteni alakéval, amely Isten Fiát leplezi, Aki Ő Maga. Amikor a tanítvány ezt a harcot megharcolta és győzött, akkor bolygónk fehér mágusainak sorába lép, bánni tud az erőkkel, együttműködik a tervvel, parancsol az elementáloknak és a káoszból rendet tud teremteni. Nem merül többé bele a világi illúziókba, hanem felülemelkedik rajtuk. Többé nem tartják vissza múltbéli szokásainak és karmájának láncai. Hozzájutott az éltető hatalomhoz és Idősebb Fivérré lépett elő.

Így áll mindenki előtt, aki rá mer lépni, az ösvény. A lehetőség fel lett ajánlva minden tanulónak, aki a választását szenvedélymentesen vitte végbe és akit a szeretet és szolgálat vágya hajt.

Vissza a kezdőlapra